HAL A TORTÁN
Nacsa Olivér Váczi Gergővel száll versenybe

A Hal a tortán vendéglátói: Nacsa Olivér, Kárpáti Rebeka, Kállay-Saunders András, Lola, Váczi Gergő.

Nacsa Olivér: Budapesten született, eredetileg sportriporternek készült. A Bródy Imre Gimnázium művészeti osztályában végzett, emellett a Budapesti Média Intézetben tanult. Egy házibulin találkozott Bagi Ivánnal, akivel 1995 óta dolgozik együtt. 1996-ban jelentkeztek a Magyar Rádióban, ahol azonnal kipróbálhatták tehetségüket, majd 1998-ban megnyerték a rádió negyedik Humorfesztiválját, győztek szerzői és előadói kategóriában egyaránt. Ezt követően különböző színházakban önálló estjeikkel vendégszerepeltek. 2003-ban Vámos Miklós akkori igazgató az IBS színházba hívta őket, ezután közösen indították el a Banánhéj című műsorukat a TV2-n. A második televíziós show-juk Médiacápa címen indult 2007-ben, amivel Kamera Hungária-díjat nyertek. Jelenleg a Magyar Televízióban látható Szálka című műsoruk.

Kárpáti Rebeka: 19 éves tanuló, modell, édesapja az ismert színész R. Kárpáti Péter. 1994-ben született Budapesten. A Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatán érettségizett 2013-ban. Tanulmányaimat a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán folytatta. 2012-ben jelentkezett a Soltvadkert szépe versenyre, amit meg is nyert. 2013-ban A Szépségkirálynő című műsorban próbálta ki magát három barátnőjével,amelyben mind a hárman döntősök lettek. Rebeka képviselte Magyarországot az Oroszországban megrendezett, jelenleg a legrangosabbként elismert nemzetközi szépségversenyen, a Miss Universe-en.

Kállay-Saunders András: 1985-ben született New York Cityben, a modell, Katalin Kállay és az ismert amerikai producer, soul énekes, Fernando Saunders gyermekeként. 2010-ben hazatért Magyarországra meglátogatni a nagymamáját, és a Megasztár 5 castingján való továbbjutása miatt itt is maradt. A versenyben a negyedik helyet sikerült megszereznie. Itt ismerkedett meg jelenlegi barátnőjével, a verseny győztesével, Tolvai Renátával.

Lola: Hétéves korától énekel, mivel annak gyakorlását, tanulását az általános iskolában kezdte meg, zongorázni is tanult és öt évig szolfézsra járt. 1996-ban Lengyelországban lépett fel először közönség előtt egy nemzetközi gyermekfesztiválon. Saját kategóriájában a 2. helyezést érte el, és ezzel megtette a legelső lépéseit karrierjében. A Magyar Rádió által több külföldi zenei versenyre is kijutott. 1998-ban az Atlétikai Európa Bajnokságon a Népstadionban 50 000 ember előtt ő énekelte a Himnuszt. 2000-ben egy időre abba kellett hagynia az éneklést, mert súlyos hangszalaggyulladást kapott, de felépülése után újult erővel folytatta zenei tanulmányait.

Váczi Gergő: Váczi Gergő 15 éve egy luxushajón volt felszolgáló. A nyolc hónap alatt volt Alaszkában, Hawaii-on, San Diegóban, valamint látta a Pannama-csatornát és a Karib-tengert. 1999-ben lett az ATV bemondója. Ezután a Satelit Tv-nél Híradót vezetett. Van egy ikertestvére, Emese. 5 éve dolgozik a TV2-nél. Nem hisz a házasságban, boldog párkapcsolatban él kedvesével, akitől 2 gyermeke van, a 4 éves Dóra, és az egy éves Blanka.
Középiskolás korában a faipari technikumban egy vésővel átszúrta a kezét. Azt mondja, csakis magának köszönheti, ami történt. Az ügyeleten ugyan ellátták, de mint kiderült, félrekezelték, ugyanis meg kellett volna operálni, amit elmulasztottak. Később elmesélték neki, hogy a hiba következtében akár örökre érzéketlenné válhatott volna a keze. Szerencséjére azonban szinte teljesen helyrejött azóta.

Címkék: kállay-saunders andrás   Kárpáti Rebeka   lola   nacsa olivér   sztárszakács   váczi gergő

2014. február 8. 10:39



KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Powered by Neoport Core CMS
A supertv2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség