HAL A TORTÁN
Tóth Szabi menüje

Bazsalikomos paradicsomleves

Hozzávalók:
• 1,5 l zöldségleves
• 90 dkg paradicsom
• 3 evőkanál olívaolaj
• 2 evőkanál paradicsompüré
• 2 evőkanál friss bazsalikom
• 1 fej vöröshagyma
• 1 gerezd fokhagyma
• bors
• só

Elkészítés:
Az apróra vágott vöröshagymát futtasd meg a felforrósított olajon. Keverd hozzá a zúzott fokhagymát, a felkockázott paradicsomot, a paradicsompürét, a zöldséglevest, és ízesítsd borssal és egy kevés sóval.
Forrald össze az egészet, majd botmixerrel mixeld addig, amíg krémes állagú nem lesz. Szórd bele a bazsalikomot, és hagyd lehűlni, de akár forrón is fogyaszthatod.

 

Steak sült burgonyával


Hozzávalók :

  • 5 szelet 3 centi vastag bélszín
  • 5 dkg vaj
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • frissen őrölt bors

Elkészítés: A húst a hűtőből kivéve hagyjuk, hogy szobahőmérsékletűvé váljék. Egy öntöttvas serpenyőbe kevés olívaolajat hevítünk, majd beletesszük a húst, és 3 percig sütjük. Ezután óvatosan megfordítjuk, és újabb 3 percig sütjük. A sütés vége előtt vajat teszünk az érmékre, és a vajas olajjal locsolva sütjük. Ezután előmelegített tányérra helyezzük a húsokat, és letakarva néhány percet hagyjuk pihenni, majd sóval és borssal kínálva tálaljuk.

Mascarpones müzlis pohárkrém

Hozzávalók:
• 4-5 főre:
• 25 dkg mascarpone
• 2 dl tejszín
• 5 dl natúr joghurt
• 2 citrom
• friss vagy fagyasztott gyümölcsök (málna,eper, szeder, áfonya)
• cukor vagy édesítő
Elkészítés:
A tejszín verjük fel tejszínhabnak egy kis cukorral. A mascarponét keverjük ki a joghurttal, és reszeljük bele mindkét citrom héját, illetve nyomjuk bele fél citrom levét. Ezt ízlés szerint cukrozzuk, de ha épp vigyázunk a vonalainkra, akkor használjunk inkább nyírfacukrot/édesítőt, azzal is tökéletes lesz! Majd keverjük bele óvatosan a felvert tejszínhabunkat a masszába.

Ha épp téli szezonban vagyunk, és nem kapunk friss gyümölcsöket, csak fagyasztottat, az sem gond – de akkor különösen ajánlott, hogy a gyümölcsök egy részét főzzük fel egy kevés cukorral (vagy édesítővel) és egy kis vízzel, majd főzzük, amíg nem sűrűsödik be, de még maradjon kicsit darabos a gyümölcs… és ezt is használjuk fel, mert ettől lesz olyan nagyon finom az édességünk.

Tálaláshoz egy szép poharat/kelyhet vegyünk elő, és kezdjük el rétegezni a finomságokat: az aljára 1-2 kanál krém, erre müzli, majd erre a felfőzött gyümölcsből pár kanál, majd pár szem friss gyümölcs – és ezután jöhet elölről az egész. Ezt így folytassuk, amíg be nem telik a poharunk, a tetejére gyümölcsöt szórjuk. Az egészet egy kis mentalevéllel díszíthetjük.

Címkék: sztárrecept   tóth szabi

2013. december 16. 16:47



KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Powered by Neoport Core CMS
A supertv2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség