HAL A TORTÁN
Tóth Vera menüje

Arany gombakrémleves, Szezámmagos hamburger zsemlék, Lilahagymalekvár, Amerikai sajttorta

Arany gombakrémleves

 

Hozzávalók:
- 5 dkg vaj (3+2)
- 1 közepes hagyma
- 0,5 dl fehérbor
- 500 g gomba
- 2,5 dl alaplé (marha-, csirke- vagy zöldségalaplé)
- 1 teáskanál pirospaprika
- 1,5 teáskanál aprított kapor
- 3 evőkanál szójaszósz
- Fél paradicsom vagy 2 evőkanál passzírozott paradicsom vagy 1 teáskanál sűrített paradicsom
- 1 evőkanál ketchup
- 2 evőkanál liszt
- 0,5 l tej
- 2 evőkanál citromlé
- Só


Elkészítése:
Készítsük elő a hozzávalókat. Szeleteljük fel 2-3 mm-es szeletekre a gombát, vágjuk fel apróra a hagymát és a kaprot. Ha friss paradicsomot is használunk, akkor hámozzuk meg és vágjuk fel azt is apróra. 3 dkg vajat olvasszzunk fel egy nagy lábasban, és kezdjük el rajta pirítani a hagymát. Lassú-közepes lángon körülbelül 7-8 percig pirítsuk, amíg már majdnem elkezd barnulni. Öntsük fel a borral, adjuk hozzá a kockákra vágott paradicsomot, és hagyjuk egy kicsit besűrűsödni, körülbelül 4-5 percig. Adjuk hozzá a gombát és a fűszereket: sót, pirospaprikát, kaprot, szójaszószt, sűrített paradicsomot és ketchupot. Keverjük el, és nagy lángon hagyjuk, hogy a gomba levet eresszen és összemenjen. Ez körülbelül 5-8 perc.
Amikor a gomba már szépen kieresztette a levét, akkor öntsük fel az alaplével, és lassú tűzön hagyjuk főni. Az eredeti verzió marha alaplevet használ, ettől lesz a legkarakteresebb az íze a levesnek. A zöldség alaplé egy lehetőség akkor, ha vegetáriánus fogást készítünk, de ebben az esetben a gombakrémleves sokkal kevésbé lesz ízletes. A csirkealaplé köztes megoldás.
Közben készítsük el a besamelt – igen, bármilyen furcsa, ezt a gombalevest a híg besamel teszi krémessé. Forrósítsuk fel a tejet, és egy másik lábasban olvasszuk meg a maradék 2 dkg vajat, majd adjuk hozzá a lisztet.
Amikor a forró tejet hozzáöntöttük a lisztes vajhoz, keverjük el, és ne főzzük tovább, hanem mintha rántás lenne azonnal öntsük bele a forró levesbe. Keverjük el azt is, és főzzük még körülbelül 5 percig, amíg a liszt ízét elveszíti. Végül ízesítsük egy kevés citromlével.


Hamburger


Hozzávalók:
- 2 dl langyos tej
- 2 ek cukor
-1 tk só
-1 dl olaj
-1 db tojás
-100 g joghurt
- 60 dkg liszt
- 2 dkg élesztő
- 1 tojássárgája a kenéshez
- Szezámmag


Elkészítése:
Az élesztőt megfuttatjuk a tejben, majd a többi hozzávalóval összedolgozzuk. Kelesztjük 60 percig, majd 9 részre osztjuk, és labdákat formálunk belőle. Megkenjük tojássárgájával a tetejét, és megszórjuk szezámmaggal. Előmelegített sütőben megsütjük. A hamburgerhúst készre sütötjük.

 

Lilahagymalekvár

 


Hozzávalók:
- 4-5 db lilahagyma
- 3-4 evőkanál méz
- 3 evőkanál cukor
- só
- kakukkfű
- őrölt színes bors
- édes vörösbor
- 4 evőkanál olívaolaj

Elkészítése:
A hagymát megpucoljuk, majd félbevágjuk, és vékonyan felszeleteljük. Egy serpenyőben elkezdjük felmelegíteni a mézet, majd amikor már jó folyós, hozzáadjuk a cukrot, és együtt karamellizáljuk, míg szép aranybarna színt nem kap. Ezután hozzáöntjük az olívaolajat, jól összekeverjük és rátesszük a szeletelt hagymát. Megszórjuk egy csipet sóval, és elkezdjük párolni. Amint kezd a hagyma kicsit összeesni, megszórjuk egy kevés őrölt színes borssal és egy kevés kakukkfűvel (a borstól finom ízt kap, de nem lesz erős). Végül felöntjük annyi vörösborral, hogy éppen csak ellepje. Lefedve tovább pároljuk. Közben többször megkeverjük, és ha szükséges, még bort öntünk hozzá. Végül addig pároljuk, míg a hagyma teljesen megpuhul, és a levét egészen elfőtte. Krémes, puha állagú lesz.


Amerikai sajttorta


Hozzávalók:
Tésztaalap:
- 1+1/2 csésze kekszmorzsa
- 3 evőkanál (lehetőleg barna) cukor
- 1/2 csésze olvasztott vaj
Krém:
- 1 csésze túró
- 450 gramm krémsajt (Mascarpone, Azurro)
- 1 csésze cukor
- 2 evőkanál liszt
- 1 csomag vaníliás cukor vagy 2 kávéskanál vanília aroma
- 3 tojás
- 1/4 csésze tej (csésze alatt 2,5 dl-es méret értendő)


Elkészítése:
Daráljuk le a kekszet, keverjük össze a barnacukorral és az olvasztott vajjal. Körülbelül 20 cm átmérőjű, szétszedhető tortaforma aljába nyomkodjuk bele egyenletesen a keveréket. Melegítsük elő a sütőt 190 fokra. Keverjük simára a túrót és adjuk hozzá keverés közben a többi hozzávalót. Töltsük a tésztaalapra és süssük 45-55 percig. Mielőtt kiszednénk a formából fél órát hagyjuk hűlni. Tálalhatjuk gyümölcs öntettel, vagy kirakhatjuk a tetejét tetszés szerint gyümölccsel, esetleg tehetünk rá gyümölcs-zselét, de simán is nagyon finom. Változatossá tehetjük, ha ízesített kekszet használunk az alaphoz: fahéjasat, citromosat vagy csokisat. Utóbbihoz keverhetünk 1 evőkanál kakaóport.

Címkék: hal a tortán   recept   sztárrecept   tóth vera

2014. március 12. 9:31



KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Powered by Neoport Core CMS
A supertv2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség