HAL A TORTÁN
Delhusa Gjon menüje

Spenótos-fetás pita, Vörösboros báránycsülök, Rizspiláf, Baklava,

Spenótos-fetás pita

Hozzávalók (8 adag):
A tésztához
- 0,5 kg liszt
- 2 csipet só
- 1 ek ecet
- 0,5 bögre víz

A töltelékhez
- 1 fej vöröshagyma
- napraforgó olaj
- 1 kg spenót
- 10-20 dkg feta sajt
- só
- bors
- ételízesítő


Elkészítés:
Az olajon feltesszük az apróra vágott hagymát. Mikor üveges, rátesszük egy pici vízzel a spenótot, ízesítjük sóval, borssal, vegetával és megfőzzük. Míg ez fő, a liszthez hozzáadjuk a 2 csipet sót, az ecetet és a vizet, majd összegyúrjuk. Jól nyújtható, de nem túl lágy tésztát kell kapnunk. Négy részre vágjuk a tésztát, és egyenként, vékonyra, kiskésnyi vastagságúra kinyújtjuk őket a tepsi formájára. Tepsibe tesszük az első tésztát, azt megkenjük olajjal vagy olvasztott margarinnal, majd erre rátesszük a második kinyújtott tésztát, azt is megkenjük olajjal. Erre egyenletesen ráhalmozzuk a spenótot (ezt kifacsarjuk, ha nagyon leves, de egy kicsi lé maradhat benne). Kézzel elmorzsoljuk és egyenletesen rászórjuk a spenótra a feta sajtot. Erre rátesszük a 3. tésztalapot, amit szintén megkenünk olajjal, majd zárjuk a 4. tésztalappal, amit szintén olajozunk. Addig sütjük 180 fokon, míg a felső tésztalap aranybarna nem lesz.

 

Vörösboros báránycsülök


Hozzávalók:
- 3 db báránycsülök
- 25 dkg vegyes leveszöldség
- 1 fej hagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 1-2 ek olaj
- 1 ek sűrített paradicsom
- ¼ l vörösbor
- 1 ág friss rozmaring
- 2 dl (bárány vagy marha) alapleves
- só, bors


Elkészítés:
A csülkökről levágjuk a felesleges zsírt, hártyát. A leveszöldséget aprítsuk fel, a hagymát és fokhagymákat hámozzuk meg. A csülköket sózzuk és borsozzuk, majd forró olajon minden oldalról átsütjük (sütés előtt átkötözhetjük konyhai kötözőzsinórral, így szebben megtartja a formáját a hosszú párolási idő alatt). A visszamaradt zsiradékon pirítsuk át a zöldségeket és a hagymát. Adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, ezzel is pirítsuk rövid ideig, majd öntsük fel a borral és az alaplevessel. Forraljuk fel. Adjuk hozzá az egész fokhagymákat, rozmaringot, majd helyezzük rá a csülköket. Lefedve süssük 140 fokos sütőben körülbelül 3 órát. A sütési idő felénél forgassuk egyszer át a csülköket. Ha a hús elkészült (azaz omlósan puha), óvatosan emeljük ki a csülköket a szaftból, tartsuk melegen. A keletkezett zöldséges szaftot szitán nyomjuk át, szükség szerint forralással még redukáljuk. Igény szerint ízesítjük még sóval és borssal.

 

Rizspiláf


Hozzávalók:
- 10 dkg száraz csicseriborsó
- 10 dkg lencse
- 20 dkg hosszú szemű rizs
- 2 közepes vöröshagyma
- 2 paradicsom vagy 1 dl darabos paradicsomkonzerv
- 1 kis csokor petrezselyemzöld
- 4 evőkanál olívaolaj
- 1/2 l húsleves
- 1 evőkanál citromlé
- 2 evőkanál cukor
- 1,5 teáskanál őrölt kömény
- 1 teáskanál őrölt pirospaprika
- só
- frissen őrölt bors


Elkészítés:
Ezt a rizspiláfot a hozzáadott karamellizált hagyma teszi különlegessé. A csicseriborsótól és a lencsétől igen tápláló. Előételként hidegen és melegen is kínálják. Ha hidegen kerül a mezze (előétel) asztalra, joghurtot is adnak hozzá.
A csicseriborsót egy éjszakára hideg vízbe áztatjuk. A következő nap friss vízzel önjük fel, és kevés sóval ízesítve, lassú tűzön puhára főzzük. A lencsét is felöntjük vízzel, és lassú tűzön ugyancsak puhára pároljuk. A rizst beáztatjuk fél órára, majd leszűrjük. A hagymát és a petrezselyemzöldet felaprítjuk, a paradicsomot meghámozzuk és felkockázzuk. Nagyobb serpenyőben, közepes lángon felmelegítjük az olajat, hozzáadjuk a hagymát és a cukrot. Sózzuk, borsozzuk, és lefedve, lassú tűzön addig főzzük, amíg a hagyma meg nem puhul. Hozzáadjuk a citromlevet, és a hagyma barnulásáig tovább főzzük. Hozzákeverjük a rizst, a paradicsomot, a lencsét, a csicseriborsót, az őrölt köményt és a pirospaprikát. Felöntjük a húslevessel, és lefedve kis lángon addig főzzük, amíg a rizs fel nem szívja a levet. Hozzákeverjük a petrezselyemzöldet, és lefedve 15-20 percig állni hagyjuk, majd tálaljuk.


Baklava


Hozzávalók:
- 30 db réteslap
- 15 dkg sütőmargarin
- 30 dkg dió
- 10 dkg cukor
- 1 kávéskanál őrölt fahéj
- 15 dkg méz

Sziruphoz:
- 1 citrom
- 10 dkg méz


Elkészítés:
A diót megdaráljuk. A margarint felolvasztjuk. A mézet felmelegítjük, hozzáadjuk a cukrot, és állandóan kevergetve felolvasztjuk. Beletesszük a diót, és jól összekeverjük. Egy nagy tepsit - lehetőleg akkorát amelybe a réteslapok beleférnek - kikenünk olvasztott margarinnal. Ráterítünk két réteslapot, megkenjük olvasztott margarinnal, ismét két réteslap következik margarinnal megkenve, s ezt ismételjük 10 lapig. Ezt megkenjük a töltelék felével, majd kettesével váltogatva ismét 10 réteslap következik, rákenjük a töltelék másik felét, végül betakarjuk a maradék 10 réteslappal, kettesével váltogatva, margarinnal kenegetve. A tetejét bőven megkenjük margarinnal. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A sütemény tetejét éles késsel bevágjuk olyan formára, ahogy szeletelni szeretnénk, de nem vágjuk át az aljáig. A sütőben, körülbelül 20 perc alatt, aranysárgára sütjük. Amíg a tészta sül, elkészítjük a szirupot: kicsavarjuk a citrom levét, felöntjük 2-3 dl vízzel, hozzáadjuk a mézet, összekeverjük, és felforraljuk. Amikor elkészült a sütemény, a vágásokat teljesen átvágjuk a tészta aljáig, a forró sziruppal meglocsoljuk. A tepsiben hagyjuk kihűlni.

Címkék: delhusa gjon   hal a tortán   recept   sztárrecept

2014. március 4. 8:59



KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Powered by Neoport Core CMS
A supertv2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség