HAL A TORTÁN
Apa és lánya egy héten főz

A Hal a tortán vendéglátói: Oszter Alexandra, Oszter Sándor, Varga Győző, Hujber Feri és Esztergályos Cecília.

Oszter Alexandra: Oszter Sándor lánya, 1 gyermeke van. Színésznő, szabadidejében fest, már kiállítása is nyílt. Fia Axelo Hunor. Édesanyja olasz származású zongoraművész.

 

Varga Győző: Az Irigy Hónaljmirigy egyik tagja. Az együttes 1990-ben, egy szilveszteri bulin alakult meg. A csapat tagjai ekkor Molnár Imre, Kabai László, Sipos Péter, Ambrus Zoltán, Katona Gábor 'Katec' és Várszegi Attila volt. Katec és Várszegi Attila hamarosan kilépett az együttesből. A gitároshiány miatt került a fiúkhoz Papp Ferenc, Uszkó László pedig néhány hét múlva már az együttes billentyűseként lépett színpadra. Később csatlakozott még Sipos Tamás és Varga Győző.

Oszter Sándor: Apai ágon gazdag molnár család sarja. Édesapja üzletét 1949-ben államosították. Édesanyja Bellavári Éva. Felesége Failoni Donatella zongoraművész, az Olasz Köztársaság Lovagrendjének birtokosa. Lánya Oszter Alexandra színésznő. Két hónapos korában súlyos, életveszélyes tüdőgyulladást kapott. Gimnáziumi tanulmányai alatt a humán tantárgyakat szerette: történelmet, földrajzot, képzőművészetet. Sok irodalmi versenyt nyert. Utolsó gimnáziumi évében történelemből egy pályázatra írt műve bekerült a legjobbak közé, ezért felvételi nélkül automatikusan felvették a bölcsészkarra, de beadta jelentkezését a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is, oda is felvették. 1970-ben Bacsó Péter Kitörés című filmjében szerepelt először a mozivásznon. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1971-ben végezte el.

Hujber Feri: 1974. szeptember 9-én született Szombathelyen. Kiskorában színjátszó körökben vett részt. Szakmunkásképzőben, szakácstanulóként érettségizett. Érettségi után azonnal munkába állt és egy szállodában dolgozott, de nagyon szeretett volna színésszé válni, ezért meggyőzte szüleit hogy engedjék el a fővárosba és fizessék a színiiskola tandíját. Amikor Budapestre került a Madách színházban dolgozott kellékesként és készült a Színház- és Filmművészeti Főiskola felvételijére. Elsőre felvették. 1999-ben sikeresen lediplomázott. Több sikeres szerep után Londonba költözött feleségével, Cyntiával. Nem beszélt angolul, de beiratkozott egy nyelviskolába. Egy ideig pizzafutárként dolgozott, aztán felszolgáló volt a Nobu nevű japán étteremben. Több hírességgel is találkozott. 2008. októberében megszületett Noel nevű kisfia. Első szerepét 1998-ban kapta Salamon András Közel a szerelemhez című filmjében. Ezért az alakításért elnyerte a kritikusoktól a legígéretesebb fiatal színész díját. 1998-tól 2001-ig a Vígszínház tagja volt. Sokszor lehetett színpadon látni, de továbbra is kapott filmszerepeket. Ezek közül talán a Valami Amerika tette őt igazán közismertté. 2007-ben felkérést kapott, hogy szerepeljen a Sztárok a jégen című műsorban. Először visszautasította a felkérést, de végül úgy döntött, hogy elvállalja és hazaköltözött Londonból. Ebben az évben Az utolsó perc címmel rádióműsort indított. 2008-ban szerepet kapott a Jóban Rosszban című sorozatban. 2009-ben a Valami Amerika 2-ben játszott.

Esztergályos Cecília: Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes- és kiváló művész. Esztergályos Károly Balázs Béla-díjas rendező húga. 1960-ig az Állami Balettintézetben tanult táncolni, majd 1960–1963 között a Pécsi Balett szerződtette. 1964-ben kezdte, és 1968-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola színművész szakát. 1968-tól 1984-ig a Thália Színház, 1984-től 1990-ig pedig a Nemzeti Színház tagja volt. 1990-től 1991-ig a Veszprémi Petőfi Színház, 1991-től 2005-ig ismét a Nemzeti Színház tagja lett. 2005-től 2011 szeptemberéig a József Attila Színház tagja. Elsősorban komika, kifinomult mozgáskultúráját vígjátékokban kamatoztatja. A tévénézők a Família Kft. című sorozatból ismerhetik leginkább.

 

 

Címkék: esztergályos cecília   hujber ferenc   oszter alexandra   oszter sándor   sztárszakács   varga győző

2013. november 18. 12:54



KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Powered by Neoport Core CMS
A supertv2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség