HAL A TORTÁN
Vajna Tímea is a sztárszakácsok közt

A Hal a tortán heti vendéglátói: Pirner Alma, Szebeni István, Vajna Tímea, Talán Attila és Schobert Norbert.

Pirner Alma: 2004-ben honosította meg Magyarországon a rúdtáncot mint fitnesz irányzatot. A poledance és pole-fitness stúdiók megnyitásával elérhetővé vált a magyar érdeklődőknek is ez a különleges mozgásforma.

Szebeni István: A debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola testnevelő szakán végzett 1997-2001 között. Televíziós pályáját a Debreceni Televíziónál kezdte, ahol a híradónak volt a riporter-műsorvezetője 1999-2001 között. A Magyar Televízió híradójának műsorvezetőjeként dolgozott 2001-2002 között, amikor a TV2 megkereste. 2002-ben szerződött a kereskedelmi csatornához. 2008 nyarán hagyta el a TV2-t. Utána a Duna Televízión és a M1-en is vezetett híradót. 

Talán Attila: Talán Attila énekes, dalszövegíró és az InterYou frontembere. Karrierje 2010-ben kezdődött, amikor az együttesének megjelent első saját klipje az Érted éltem. A klip meghozta nekik a sikert, együttest a BRAVO OTTO és a Viva Comet díjra is jelölték. Jelentkezett a Megasztár 6. szériájába, ahol 3. helyezést ért el, ezzel magának tudhatta a legjobb férfi előadó címet. Attila főszereplésével 2013 nyarán indult a Magyarország, jövünk! című műsor, amely újszerű tartalommal jelentkezik a weben és a közösségi médiában, rövid összefoglalókkal pedig a képernyőn. A Magyarország, jövünk! egy rendhagyó országjáró minimagazin, amelynek házigazdái a Megasztár 6 fenegyerekei, Nagy Kristóf Bozont és Talán Attila. A fiúk hetente az ország más-más nagyvárosát keresik fel, hogy megmutassák a nevezetességeket, látnivalókat, felkeressenek ismert és kevésbé ismert de érdekes embereket, és feltérképezzék a helyi szórakozási lehetőségeket.

Vajna Tímea: Miskolcon született, jelenleg Budapesten él, ahol marketingesként dolgozik. Legelőször 19 évesen indult el egy szépségversenyen, azóta többször szerepelt a tévé képernyőjén. A média azóta követi sorsát, amióta volt vőlegénye, Damu Roland erőszakoskodott. Jelenleg Andy Vajna felesége.

Schobert Norbert: 25 éve foglalkozik testedzéssel, 40 kiló fogyással kezdte. Húsz filmet és 420 tévétornát forgatott. Cége három országban több mint 60 franchise üzletet tömörít. Üzleteinek többsége a válság alatt is nyereséges.Három gyermeke van (Lara, Norbert, Zalán), felesége, Rubint Réka, elismert alakformáló edző. Ma már üzletemberként és életmód tanácsadóként dolgozik, a tömegsporthoz kötődő tevékenységet felesége vette át.
 

 

Címkék: pirner alma   schobert norbi   szebeni istván   sztárszakács   talán attila   vajna tímea

2013. szeptember 30. 11:07



KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Powered by Neoport Core CMS
A supertv2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség