HAL A TORTÁN
Növényi verhetetlen?

Növényi Norbert a desszert fogyasztása közben elmondta, hogy ő szinte nem is kapott ki a sportolói pályafutása alatt.

Birkózásban voltak vereségei, ám volt olyan időszaka is, hogy hat évig veretlen volt, de elmondta, hogy MMA-ban és kick-boxban veretlenként vonult vissza! Elmondta, hogy egy idő után már nem is a versengésért járt, hanem azért, mert élvezte a küzdelmet. Előkerült egy album, ahol az egész családjának a sportsikerei vannak dokumentálva, édesapja és az ő sportérdemei is sok oldalt töltenek meg, a vendégeket pedig láthatóan lenyűgözte a történelem megelevenedése a vacsorázó asztalnál.

Nézd meg a Hal a tortán videóját!

A műsorról: A Hal a tortán című vendégváró valóság-show-ban kiderül, hogy mit meg nem tesz a magyar sztárvilág színe-java azért, hogy elnyerje a „tökéletes házigazda” és a „legjobb sztárszakács” címet. A Hal a tortán bepillantást nyújt a magyar sztárvilág laza estéibe, hiszen a műsorban minden nap más és más híres ember lát vendégül négy sztárt vagy közéleti személyiséget, akik az este végén pontozzák a házigazda vendéglátói teljesítményét. A vendégek csak a végeredményt látják és azt értékelik, de a nézők persze bepillanthatnak a kulisszák mögé is. A szórakoztató műsorban a főzőtudományukon keresztül pedig még jobban megismerhetjük a sztárok személyiségét, véleményét és gondolkodásmódját…

Címkék: család   emlék   hal a tortán_adás   növényi norbert   siker   sport

2014. július 1. 18:22



Kapcsolódó anyagok

KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Powered by Neoport Core CMS
A supertv2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség