HAL A TORTÁN
Horváth Éva menüje

Mung dhal - Fűszeres mungóbab leves

Hozzávalók
• 3 evőkanál ghí vagy olaj
• 1 kávéskanál fekete mustármag
• 1,5 kávéskanál római kömény
• 1 apró szárított chili (elhagyható)
• 6 curry levél
• 1/2 kávéskanál asafoetida
• 1 kávéskanál kurkuma
• 1 közepes paradicsom
• 2 dl felezett, hántolt mung dhál (mungóbab)
• 9 dl víz
• egy csokor apróra vágott korianderlevél vagy petrezselyemzöld
• 1 dl joghurt

Elkészítés
A mung dhált jó alaposan, több vízben megmossuk és leszűrjük, majd 9 dl vízben feltesszük főni. Időnként megkeverjük. Rövid idő (kb. 30 perc) alatt a szemek szétmennek és egészen krémesre főnek. Ekkor palacsintatészta állagúnak kell lennie.
Elkészítjük a fűszeralapot. A ghít vagy az olajat felmelegítjük, kipattogtatjuk benne a fekete mustármagot (2-3 perc), majd megpirítjuk a római köményt és a chilit. Belemorzsoljuk a curry leveleket. Ne legyen túl nagy a láng, mert megégnek a fűszerek! Egy perc múlva beletesszük a porfűszereket: az asafoetidát és a kurkumát. Fél perc kevergetés után a hámozott, a cikkekre vágott paradicsomot is hozzáadjuk, majd ráöntjük a főtt dhált. Összeforraljuk, belerakjuk a zöldfűszert és a sót.
Még 3-4 percig főzzük, majd elzárjuk a lángot. Belekeverjük a joghurtot, és rizzsel, esetleg csapátival tálaljuk.


                                                                      Csirke tikká

Hozzávalók:
* 1 kis vöröshagyma, aprítva
* 1 zöld chili, magtalanítva, aprítva
* 1.5cm gyömbér, reszelve
* 3 gerezd fokhagyma

* 1 ek mogyoróolaj
* 30 dkg bőrtelen csirkefilé (comb vagy mell)
* 1 csipetnyi chilipor
* ½ tk kurkuma por
* 1 tk garam masala por
* ½ ek barnacukor
* ½ ek sűrített paradicsom
* 20 dkg paradicsom konzerv (aprított)
* ½ dl zöldségleves
* Kb 10 db curry levél (opcionális)
* 1 dl krémes joghurt
* 1 maréknyi koriander, aprítva

Elkészítés:
A hagymát, chilit, gyömbért és fokhagymát pasztává pürézzük. A csirkehúst falat nagyságú darabokra vágjuk. Az olajat egy nagy, nehéz aljzatú edényben felmelegítjük, a csirke darabokat megbarnítjuk, majd papírtörölközőn lecsurgatjuk. Ugyanabban a lábasban, állandó kevergetés közben 5 percig puhára sütjük a hagymás pasztát. Hozzáadjuk a fűszerporokat, és 1 percig tovább keverjük. Hozzáadjuk a cukrot, sűrített paradicsomot, paradicsom konzervet és zöldséglevest, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Felforraljuk, majd visszatesszük a sült csirke falatokat és hozzáadjuk a curry leveleket. Fedő alatt, alacsony hőmérsékleten 15-20 percig rotyogtatjuk. Levesszük a tűzhelyről, belekeverjük a joghurtot és az aprított koriandert.
 

Rizs- Dél-indiai citromos rizs
Hozzávalók:
- 1 pohár baszmati rizs
- 1,5 pohár víz
- 1 tk só
- 3 ek ghí vagy olaj
- ½ pohár nyers kesudió
- 1 tk feketemustármag
- 1/3 pohár frissen facsart citromlé vagy zöldcitromlé
- 3 ek friss petrezselyem vagy koriander
- kurkuma

Elkészítés:
A rizst megmossuk, lecsöpögtetjük és megszárítjuk. Egy két literes lábasban, kis lángon felforraljuk a vizet a sóval és a kurkumával. Mérsékelt tűzön felmelegítjük a ghít vagy olajat egy edényben. Aranybarnára pirítjuk a nyers kesudiót, majd kiszedjük. A maradék olajban kipattogtatjuk a feketemustármagot. Hozzáadjuk a rizst, és egy-két percig pirítjuk, amíg a szemek mind meg nem fehérednek. Hozzáöntjük a forrásban lévő sós vizet. Megkeverjük, nagyobbra vesszük a lángot. Amikor a víz forrni kezd, kisebbre állítjuk a lángot, az edényt lefedjük és a rizst készre főzzük. Tálalás előtt hozzáadjuk a kesut, a citromlevet és a zöld fűszereket.
 

Wokos szabdzsi vegyes zöldségekből

Hozzávalók:
1 dl ghí
1 erős zöldpaprika
4 cm hosszú friss gyömbér megtisztítva és lereszelve
2 kk római kömény
1,5 kk őrölt koriander
1/2 kk asafoetida
1 kk kurkuma
3 nagy krumpli
40 dkg karfiol
1 kisebb cukkini
1 kisebb répa
20 dkg zöldborsó
1 kisebb kaliforniai paprika
1 l tejből panír (házi sajt)
1 csomag friss korianderlevél vagy petrezselyem
2 1/2 kávéskanál só

Megtisztítjuk a zöldségeket, a karfiolt rózsákra szedjük, a krumplit, a répát, a cukkinit és a kaliforniai paprikát kockákra vágjuk. A wokban felmelegítjük a ghít, beletesszük az apróra vágott zöldpaprikát, a reszelt gyömbért és a római köményt, majd állandó kevergetés közben kb. 3 perc alatt megpirítjuk. Vigyázzunk, hogy ne égjen el, ugyanakkor szépen piruljon, hogy kijöjjön a római kömény íze. Ezután beletesszük a porfűszereket: az őrölt koriandert, az asafoetidát és a kurkumát, majd további fél percig pirítjuk. Hozzáadjuk a zöldségeket, majd lefedjük a wokot, és kicsit nagyobbra állítjuk a lángot. Úgy kell beállítani, hogy a zöldségek kissé “odakapjanak”, azaz piruljanak, de ne égjenek meg. Így válik nagyon ízletessé. Időnként keverjük meg egy fém keverőkanállal. Erre azért van szükség, hogy fel tudjuk kaparni, ami fakanállal lehetetlen. Vigyázzunk, mert egy jó vas wokban a zöldségek nagyon gyorsan, kb. 20 perc alatt megpuhulnak. Amikor a zöldségek puhák, levesszük a fedőt, sózzuk, meghintjük az apróra vágott korianderlevéllel vagy petrezselyemmel, belerakjuk a panírt, és óvatosan összekeverjük. Kb. 3 perc alatt összesütjük, majd elzárjuk a lángot. Melegen tálaljuk valamilyen indiai kenyérfélével, pl. csapátival vagy akár töltött paratával. Adhatunk mellé egy kis csatnit vagy salátát is. A végén sózzuk!


                                                                    Sheer Khurma

Hozzávalók:
• 2 l tej
• 1 l víz
• 1 csésze cukor
• 8 datolya
• 6-8 egész kardamom
• 14 csésze ghí vagy vaj
• 6-7 őrölt kardamom
• 1 csésze cérnametélt
• 1/4 csésze őrölt pisztácia
• 1/2 csészemandula
• 2-3 vaniliáscukor

Elkészítés:
Megfőzzük a szárított datolyát, amíg puha nem lesz és felszeleteljük. A tejben a kardamomot jól megfőzzük, kb. 1 órán keresztül, hogy a tej besűrűsödjön. A tejet leszűrjük. A ghít felmelegítjük, és abban a cérnametéltet megpirítjuk. A forrásban lévő tejbe tesszük a tésztát, a datolyát, a pisztáciát, a mandulát és a vaniliáscukrot majd pár percig forraljuk, amíg a tészta puha nem lesz.

Címkék: horváth éva   sztárrecept

2013. április 19. 23:36



KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Powered by Neoport Core CMS
A supertv2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség