DRÁGÁM, ADD AZ ÉLETED!
Nem bírta könnyek nélkül Puskás Peti párja

Angéla remekül licitált és taktikázott a legek hetén, Peti pedig rendre megpróbálta végrehajtani, amit párja kért tőle, így nem meglepő, hogy ők vívták a legek hetének végső párbaját. Keleti Andiék az utolsó pillanatban zárkóztak fel, így nem nyomasztotta őket a nyeremény terhe. A feszült rekeszpakolás döntött a macsó címről és a luxus utazásról, Angéla pedig könnyes szemmel nézte a magasban küzdő szerelmét.

Vadonatúj saját gyártású, szórakoztató műsor! A formátum már számos országban nagy sikert aratott és megérkezett Magyarországra is. A Drágám, add az életed! című, hétköznap esténként jelentkező show adásaiban egy héten keresztül jól ismert párok férfi tagjai versengenek úgy, hogy szívük hölgye dönt sorsukról! A humoros ügyességi, vagy éppen embert próbáló feladatokat az a pasi hajthatja végre, akinek a teljesítményében leginkább hisz a párja, tehát akire a legmagasabb tétet tették. A hölgyek természetesen igyekeznek túllicitálni egymást, már-már teljesíthetetlen feladatok elé állítva párjukat, a férjek pedig bizonyítanak kedvesüknek, hogy valóban ők a nagy Ők!

A show házigazdái: Ábel Anita és Majka

Címkék: ábel anita   drágám, add az életed!   geoblocked   keleti andrea   majka   puskás peti

2016. augusztus 19. 21:01



Kapcsolódó anyagok

KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Powered by Neoport Core CMS
A supertv2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség